Áhítattal imádlak
Adoro te devote
Áhítattal imádlak, rejtett Istenség, aki e színek alatt valóban elrejtőzöl. Egész szívem meghódol előtted, mert téged szemlélve teljesen elerőtlenedik. Látás, tapintás és ízlelés csalatkozik benned, de amit hallunk, azt biztonsággal hisszük. Hiszek mindent, amit Isten Fia mondott: semmi sem igazabb az Igazság e szavánál. A kereszten csak az istenség rejtőzött; itt az emberség is rejtve van. Mégis, mindkettőt hívén és vallván, azt kérem, amit a bűnbánó lator kért. Nem látom a sebeket, mint Tamás, mégis vallom, hogy te vagy az én Istenem. Add, hogy egyre inkább higgyek benned, benned reméljek és téged szeresselek. Ó, az Úr halálának emlékezete, élő kenyér, mely életet ad az embernek, add, hogy lelkem belőled éljen, és mindig édes légy nekem. Ámen.
Adja tovább
Latinul
Adóro te devóte, latens Déitas, quæ sub his figúris vere látitas: tibi se cor meum totum súbiicit, quia te contémplans totum déficit. Visus, tactus, gustus in te fállitur, sed audítu solo tuto créditur: credo quidquid dixit Dei Fílius; nil hoc verbo veritátis vérius.
Mikor mondjuk ezt az imát
Szentségimádásban, kivált éjszaka. Aquinói Szent Tamás írta Úrnapjára 1264-ben — a középkor legélesebb elméje mondja, hogy itt az érzékek haszontalanok, és egyedül a hallásra lehet hagyatkozni.